Kedves vendégeink!

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Rakamazi (Tokaj) Tisza-Kemping minden év április 20-tól október 10-ig non-stop nyitva áll Önök előtt. Azon vendégeink előtt, akik szeretik a szórakozást, a vonzó festői környezetet, a kikapcsolódást, a pihenni vágyást.
A város idegenforgalmi szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír. A kemping Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nyugati kapujánál a Tisza és Bodrog találkozásánál fekszik, közvetlenül a Tisza híd lábánál, a Tokaji (Kopasz) heggyel szemben, mintegy 4 hektáros területen. Nyíregyházától 30 kilométerre található. Miskolc és Nyíregyháza irányából a várost átszelő 38. számú főközlekedési úton, valamint a Nyíregyháza-Miskolc vasútvonalon közelíthető meg.
A kemping nagysága és adottsága lehetőséget kínál a kempingezők (sátorozók) számára, az iskolák, osztályok kirándulásaira, táborozásaira, lakókocsik (karavánok) fogadására, vízitúrázók kikötésére, családok, csoportok, szervezetek szórakozására, rendezvények lebonyolítására.
A kemping 2 és 4 ágyas faházakban mintegy 70 fő részére tud szállást biztosítani. A kempingezés (sátorozás) több ezer fő részé

re adott. Lakókocsik számára kiépített elektromos csatlakozási lehetőség van.
A tisztálkodásra korszerű, hideg- melegvizes zuhanyozó áll Tisztelt Vendégeink rendelkezésére.
A hasznos időtöltés céljából számtalan lehetőség közül választhat az idelátogató. Tokaj közelsége, a két folyó találkozása, a szomszédos városok, települések nevezetességei a zempléni hegyvonulat nyújt élményekben gazdag programot a vendégek számára.
Igényeknek, csoportlétszámnak megfelelően a különböző programok (sétahajózás, kenuzás, lovaglás, sétakocsizás, íjászat, pincelátogatás, stb.) akár szervezett formában történő lebonyolítását is tudjuk vállalni. Csoportok részére 30 kilométeres körzeten belül falusi turisztikai programokon való részvételen segítséget nyújtunk.
A kempingen belül a Tisza folyó, a környékén a tavak, holtágak nyújtanak horgászati lehetőséget.
Sétahajózásra kajak-kenuzásra a két folyó, a Tisza és a Bodrog, valamint ezek ártere biztosít élményekben gazdag túrát.
Tokaj és környékének nevezetes borospincéiben csoportok részére borkóstolással, akár étkezéssel egybekötött

pincelátogatást szervezünk.
A kempingben a szabadidő hasznos eltöltése céljából szórakozásra, kikapcsolódásra asztalitenisz, darts, tollas-, futball-, és röplabda veheti igénybe. A táborlakók ezen játékokat ingyen bérelhetik.
A gasztronómiai igények kielégítése céljából a kemping területén több kiépített szalonnasütő-hely, bográcsozási, grillezési lehetőség és jól felszerelt konyha segíti a sütni, főzni vágyó igényeket. Bográcsot, üstöt, grillsütőt, nyársakat, fát ingyen biztosítunk.
A kemping területén évente több nagy rendezvény is megrendezésre kerül:
• minden év február második hétvégéjén a Black Dragon mc. szervezésében a téli motoros találkozó,
• július második hetében a Hegyalja Fesztivál,
• augusztus második hetében szintén a Black Dragon mc. szervezésében a nyári motoros találkozó,
Ezen rendezvényekről bővebben a honlapunkon keresztül is tájékozódhatnak.
A kemping nyugalmát, biztonságát őrző-védő szolgálat felügyeli.
A kempingben megszállni kívánó vendégeket, háziállataikat, kedvenceiket is magukkal hozva, szeretettel fogadjuk.
Azon emberek, csoportok, szervezetek részére, akik nem kívánnak megszállni a kempingben, csak a szolgáltatásainkat kívánják igénybe venni (zuhanyozás, bográcsolás, stb.) lehetőséget biztosítunk.
Ez esetben a szolgáltatás díja 400.- Ft/fő.
Parkolás a szállóvendégek részére ingyenes, a nem szállóvendégek autóinak parkolása 500.- Ft/nap.
Kedvezményeink:
• 6 éven aluli gyermek ingyenes, kivéve, ha a faházakban fekvőhelyet foglal el,
• csoportok vezetői, túravezetők, osztálykirándulások kísérő pedagógusainak szállásdíja ingyenes (15 fő felett)
• a kemping tulajdonát képező sporteszközök főzéshez szükséges technikai berendezéseket szállóvendégeink ingyen használhatják,
• szállóvendégek részére a parkolás díjtalan
• üdülési csekket elfogadunk.